A lábadozás ideje. Megtorpanok
a kert előtt. Nyugalmas sárga fal
kolostorcsendje hátterem. Kezes
szellőcske indul a füvek közűl,
s mintha szentelt olajjal kenegetnék,
érzékeim öt meggyötört sebe
enyhületet érez és gyógyulást.
Bátortalan vagyok s ujjongó! Igen,
gyermekien áttetsző tagjaimmal
a nagyranőtt kendőben és kabátban,
mint Karamazov Aljosa, olyan vagyok.
És olyan is, mint ama szelidek,
kik mint a gyermek, igen, olyan is vagyok,
oly boldog is, hisz semmit sem akarok már,
csak ragyogni a novemberi napban,
és illatozni toboz-könnyüen.
Csak melegedni, mint az üdvözültek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése